Ezzel a találó megjegyzéssel indult a tegnapi ötórai beszélgetés.
Szilasi Tamás nagyszerű, felkészült előadását hallhattuk tegnap 17 órától. Kezdéskor kitehettük volna a “Megtelt” táblát, ugyanis annyian eljöttek az előadásra, hogy több ülőhelyet már talán nem is tudtunk volna biztosítani.
Akik eljöttek, egy remek előadáson vehettek részt, Szilasi Tamás részletes, színes előadását lehetett a kivetítőn végignézni, valamint közel 30 madárfüttyöt hallgatni.
Az előadó a saját lakhelyének 1 km2-es környezetében élő madarait mutatta be, köztük például a gyöngybagoly, vércse, szajkó, vörösbegy, őszapó és ezenkívül még legalább 50 féle madarat. A közel 2 órás előadás során bepillantást nyerhettünk abba az élővilágba, amely a közvetlen háztáji környezetünkben fellelhető, és etetéssel, madárodúk kihelyezésével bővíthető.