Megújult a Szentkúti-kápolnafülke
A Mecsek Egyesület (nagyobbrészt adományokból, és egyházi támogatással, kisebb részben önerőből) újjáépítette az egykori Szentkúti-kápolnafülkét a máriakéméndi Héhwald-keresztnél. Ezúton is köszönjük mindenkinek az adományát, aki hozzájárult ennek az ősi szent helynek a megújításához. Valamikor ez is egy kis kegyhely volt itt a gyógyító vizű forrásnál. A forrás mára már elapadt, de a környezet most is gyönyörű és szép kis emlékhely válhat belőle ismét, ahol a helyiek, zarándokok, turisták megpihenhetnek, elmélkedhetnek. A kápolnafülkét Vágó Bertold kőművesmester építette, de a régi romos falak lebontásában és a tereprendezésben a helyi lakosok és a Mecsek Egyesület tagjai is részt vettek. Külön köszönet jár Kállai Jánosnak, aki vállalta, hogy traktorral minden alkalommal a helyszínre szállítja a munkálatokhoz szükséges vizet, cementet, homokot és egyebeket.
A kegyhely története: Az egykor itt eredő Szent-kút (más néven Alajos-forrás, Heiliges Brünnlein) vizéhez csodahiedelem fűződött a 20. század elejéig. Akkoriban hittek abban, hogy az epilepsziát és a szembetegséget gyógyítja. Az itt álló kereszt a nevét onnan kapta, hogy a betelepült németek ezt a helyet Hoch-waldnak (Magas-erdőnek) nevezték, ez ferdült el, Héchwald-ra, magyarul Jégvaldra. A keresztet 1903-ban Hoffmann Ádám és felesége állíttatták. Távoli vidékekről zarándokoltak ide. Egy szalántai vak kislányt két éven át vittek a forráshoz és a harmadik évben, 1904-ben két órával azután, hogy a forrásnál megmosták a szemét, visszanyerte látását. Vizét gyakran vitték betegeknek, és sebet mostak ki vele. A víz főleg a szembetegségeket gyógyította. A szent forrás tövében egy vastag falakból épült kápolna és forrásház volt, rajta egy képoszlop, mely Szűz Máriát ábrázolta karján a kis Jézussal. A kép mellé a látogatók hálaadományból törülközőket lógattak. A forrás vize egy csövön át távozott és egy vályúba folyt. Gyakran beteg gyermek ruháit is elhelyezték a kifolyó víz mellé, majd pár nap után elvitték és a gyermekekre adták, ettől remélték a gyógyulásukat. Különösen a monyoródi horvátok látogatták. Kultusza már az 1930-as években csökkenőben volt, majd 1951-ben a kápolnát lebontották, így csak a kereszt és a forrás maradt meg. Néhány évvel később a forrás is elapadt, építményének jó részét elhordták, betemették, és a földdel tették egyenlővé, hogy még véletlenül se maradjon semmi ami a forrásra és a kegyhelyre emlékeztetne.
A forrás másik neve Alajos-forrás volt. Ezt a nevét onnan kapta, hogy egy Alajos napi (június 21.) nagy jégverés elpusztította a határrészt, ezért állították fel a kőkeresztet, melyet 2013-ban a Mecsek Egyesület újított fel. A kereszt mellé egy pad és egy tabló is készült, mely ismerteti a hely történetét. Ezután kezdődött meg a régi forrás falának feltárása, miközben a föld alatt hatalmas kb. 8 m hosszúságú falakat találtunk. Ekkor már biztosak voltunk benne, hogy ez nemcsak egy sima forrás falazata, hanem az építmény valószínűleg a régi kápolna alapjai, mivel rengeteg tetőcserepet is találtunk. A föld alatt korsó és vízmerítő eszközök darabjait is megtaláltuk, ami bizonyítja az egykori forrás létezését és gyakori használatát. Mivel a fal nem cementes, hanem mészhabarcsos kötéssel volt összerakva, ezért az legalább 200 éves, de ennél régebbi is lehet. Főleg azért, mert a falak a föld alatt a kereszten is túlnyúlnak, így 1903-ban, amikor épült a kereszt az eredeti épület már nem állhatott. Tehát a 20. században egy kisebb méretű forrásépítmény és/vagy kápolna (képoszlop) szolgálhatta ki az ide érkezőket.
Mivel sem az egyháznál nincs semmi bejegyezve a helyről és a régi katonai felmérés térképein sem ábrázolják a helyet, ezért a hiteles történetét, hogy itt pontosan milyen épület állhatott, valószínű már sosem tudjuk meg. Mindenesetre az biztos, hogy még ma is vannak idős élő tanúk, akik emlékeznek a helyre, és, hogy ebből a forrásból vitték a szenteltvizet a templomba.
